Hírek rovat
2,7 milliárd forintba került a "bombás konzultáció"
Ez csak a konkrét levelezés ára, plakát- és marketingköltség nélkül. Utóbbiakkal együtt akár 7 milliárd forintnál is drágább lehetett a konzultálás.
Most már a magyarok 84 százaléka véli úgy, hogy rossz irányba mennek a dolgok
Bekerültünk a négy legpesszimistább ország közé.
Egy rakás pénzzel támogatja Magyarország harminc templom felújítását Libanonban
Így járulunk hozzá a migrációs nyomás csökkentéséhez. Jelentsen ez bármit is.
A gyilkos Don-kanyar - emléktúra indul a 80. évfordulón
Emléktúra indul a doni katasztrófa nyolcvanadik évfordulóján Sopronból Sopronkövesdre.
Csütörtöktől pályázhatnak a falusi kisboltok
Üzletenként 1 millió és 3 millió forint közötti az elnyerhető támogatás mértéke.
Nem kapták meg az ígért béremelést a mentősök
A döntéshozók által célul kitűzött 37%-os orvos-szakdolgozói bérarány távolabbra került, mint valaha: 21%-ra csökkent.
Mentőhelikopterrel vittek kórházba egy 17 éves magyar síelőt Ausztriában
Súlyos sérülést szenvedett.
Három gyalogost ütöttek el egyetlen napon Sopronban
Esett az eső, kifejezetten rosszak voltak a látási viszonyok, de ez nem lehet kifogás senkinek.
Nem fűtünk, nem világítunk, spórolunk
Negyedével fogták vissza a gázfogyasztást a magyarok decemberben.
Képzelje, ma újra sütni a fog a nap
Az esi órákban nyugat, észak-nyugat felől jön újabb felhőzóna, és késő estétől újra eshet.
A sporton nem fog spórolni a kormány - kizárt
Idén a sportkassza legalább 415 milliárd forintra rúghat a beazonosítható tételek összesítése után.
A szomszédtól lopta az áramot
Egy ideig nem is vették észre, de aztán csak feltűnt, hogy a lakatlan háznak tetemes áranfogyasztása van.
Baleset a soproni Pozsonyi úton
A tűzoltók a Pozsonyi út és a Fehéregyházi utca találkozásánál végzik a mentést.
Több mint 250 település érintett az azbesztügyben
Egy közérdekű adatigénylésből derült ki, hová szállítottak zúzottkövet az osztrák bányákból. Interaktív térképen a települések.
A MUOSZ vitaindítója egy Médiaalap létrehozásához
"... elképesztő mértékű pénzpocsékolás ment végbe a média világában, miközben jelentős értéket képviselő szereplők folyamatosan a túlélésért küzdöttek vagy fel is adták a harcot."
Kétharmadot szerzett a Tisza párt, Csornán győzött a Fidesz
Gátszakadás történt a választásokon, 138, köztük négy Győr-Moson-Sopron megyei képviselője lesz a Tisza Pártnak.
Visszament „dolgozni”: ablakon át mászott be volt főnökéhez, másfél millióval távozott
Nem felmondási papírokért ugrott vissza: a vád szerint egy csornai házból vitte el a pénzt, majd rokonhoz parkolta le a maradékot.
"Amikor egyedül voltam és már majdnem feladtam, körbevett egy pillangóhadsereg és tudtam, hogy ez Édesanyám és mentem tovább."
A vasi származású színész "Kortárs Magyar Trilógiája" (Telik, Lassan, Tovább) minket is meghív a saját univerzumába, bizonyítva, hogy a nulláról, puszta hittel és kitartással is lehet maradandót alkotni.
“Ha a könyvemben kicsit sikerül kiegyenlíteni az aszimmetrikus Budapest kontra Vidék viszonyt, már megérte!”
Fábián Tamás a Telex egyik meghatározó újságírója és riportere Bravúros mutatványok, amiket senki se látott címmel írta meg első könyvét – de azért beszélgettünk vele a híres Orbán riportról, a munkájáról és az életéről is.
Mosonmagyaróvár plakátjain nem lehet háborúval riogatni
A polgármester a Facebookon azt üzente, hogy inkább megtartaná a nyugodt közhangulatot.
Úgy tűnik, megint Barcza Attila lesz a Fidesz képviselőjelöltje Sopronban
"Dr. Barcza Attila az Ön országgyűlési képviselőjelöltje" - áll egy 2026-os kártyanaptáron. Önnek is déjà vu érzése van?
A modern visszaváltás bűze
A Re-pont automaták körül egyre több helyen áldatlan állapotokkal találkozhatunk. Tényleg térdig szemétben gázolva teszünk azért, hogy újra hasznosítással jobbá és élhetőbbé tegyük a Földet?





