A Fővárosi Főügyészség az „ördög ügyvédje”-ként ismert ügyhöz kapcsolódó zsarolási ügyben összesen 6 személlyel szemben nyújtott be vádiratot a bíróságra.
Azt mondta, a szűnni nem akaró böjt időszakát éljük: a két év pandémia "súlyos sebeket" hagyott hátra, és a háború akkor jött, amikor már azt gondoltuk, végre "kijutottunk az alagútból kéz a kézben".
Az egészségügy mellett a továbbiakban már csak azokon a helyeken kell FFP2 maszkot hordani, ahol sokan megfordulnak, például szupermarketek, bankok, patikák.
Eddig a lakóhely és a munkahely közötti távolságnak megfelelően kilométerenként két eurós támogatást lehetett igénybe venni, ha a munkavállaló jogosult volt az ingázói átalányra. Most a hozzájárulás összege megnégyszereződik.
"... elképesztő mértékű pénzpocsékolás ment végbe a média világában, miközben jelentős értéket képviselő szereplők folyamatosan a túlélésért küzdöttek vagy fel is adták a harcot."
A vasi származású színész "Kortárs Magyar Trilógiája" (Telik, Lassan, Tovább) minket is meghív a saját univerzumába, bizonyítva, hogy a nulláról, puszta hittel és kitartással is lehet maradandót alkotni.
Fábián Tamás a Telex egyik meghatározó újságírója és riportere Bravúros mutatványok, amiket senki se látott címmel írta meg első könyvét – de azért beszélgettünk vele a híres Orbán riportról, a munkájáról és az életéről is.
A Re-pont automaták körül egyre több helyen áldatlan állapotokkal találkozhatunk. Tényleg térdig szemétben gázolva teszünk azért, hogy újra hasznosítással jobbá és élhetőbbé tegyük a Földet?