Két éve zárták le Ágfalva és Somfalva között a kishatárátkelőt, Horváth Gyula és a Tauber házaspár szervezésében ma emlékeztető demonstrációt tartottak a pollerek előtt.
"2023-ban a schattendorfi önkormányzat úgy döntött, hogy lezárja a határt az autóforgalom előtt, ami jelentős hatással volt a magyar ingázók életére. Az intézkedés következtében sokan kényszerültek hosszabb, harminc kilométeres kerülőutakra, hogy eljussanak munkahelyükre Ausztriába. De ez a döntés nemcsak a mindennapi életet nehezítette meg, hanem komoly gazdasági és társadalmi feszültségeket is szült" - mondták a tiltakozás szónokai: Tauber Ferenc németül, Tauber Csilla magyarul.
Emlékeztettek rá, hogy az elmúlt két évben számos jogi és politikai vita zajlott a határzár körül. A burgenlandi bíróság és az osztrák alkotmánybíróság is foglalkozik az üggyel. Felmerül a kérdés, hogy a rendelet mennyiben felel meg a jogállamiság és az egyenlőség elveinek. Ezek a viták rávilágítanak arra, hogy mennyire fontos a jogi keretek és az emberi jogok tiszteletben tartása. Hogy a határok ne legyenek újra elválasztók, a döntéshozóknak figyelembe kellene vennie az érintett közösségek igényeit, érdekeit és jogait is. A Tauber házaspár éppen ezért a párbeszéd fontosságát is hangsúlyozták beszédükben.
"Valós igény Schattendorf, de Ágfalva részéről is, hogy ne tarolják le a száguldó autók, amelyek a határ felé igyekeznek. Nagyjából ez megoldódott az új, Sopront elkerülő út megépítésével. Azonban az is valós igény az ágfalviak részéről, hogy azok, akik Ausztriában dolgoznak, itt tudjanak átjutni az osztrák oldalra, mert óriási kerülő ez a klingenbachi határon keresztül. A kishatárátkelő megnyitása azt is elősegítené, hogy a környékbeli osztrák lakosok is át tudjanak jönni, elérve a magyar szolgáltatásokat és itt élő rokonaikat" - hangzott el.
A két éve lezárt határon egyébként már azon kevesek sem tudnak átjutni autóval, akik kifizették az összesen közel kétszáz euróra rúgó költségeket, és megkapták a pollerekhez az egyedi azonosítót. A földbe süllyesztett elektromos oszlopok már vagy egy éve nem működnek, s a jelek szerint nincs is szándék a megjavításukra.