Mégsem olyan egyszerű 40 tonnás kamionokat beengedni a kőszegi erdőbe

Nem teljesen egyértelmű az új szabályozás, de lehet, hogy a nagy teherautókat mégsem engedik be az erdei utakra.

Elindíthatja a 40 tonnás kamionokat a kőszegi erdőben a fakitermelés szabályainak eltörlése – írtuk hétfőn. De legújabb információink szerint mégsem veszélyezteti a kőszegi hegységet és az erdőket az, hogy hatalmas kamionoknak építsenek ki utakat a természetvédelmi területen.

Miről is van szó?

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Két éve tört ki komoly lakossági tiltakozás az erdészet terve ellen Kőszegen. Az erdészet ugyanis a Pogányokban és a kőszegi Mohás út mentén olyan utat akart kiépíteni, ami alkalmas arra, hogy a nagy, 40 tonnás teherautók is használhassák.

Ezen az úton járnának a nagy teherautók.
Nyugat.hu

Az ügy azzal ért véget, hogy a kormányhivatal elutasította az út kialakításának előzetes kérelmét arra hivatkozva, hogy az erdei területen áthaladó út építése nem engedélyezhető.

A kormány viszont augusztus elején, az energiaválságra hivatkozva rendeletben könnyítette meg a fakitermelést, még a természetvédelmi területen is. A rendelet egyik pontja így szól:

„Állami erdészetekben nem szükséges hatósági engedélyt kérni a kitermelni kívánt erdőrészlethez vezető utakhoz.”

Ami a mi olvasatunkban azt jelenti, hogy ha fakitermelésre kijelölnek egy erdőterületet, akkor az odavezető utak kialakításához nem kell engedélyt kérni, és így az sem számít, hogy a kormányhivatal megtiltotta a kőszegi erdei út megépítését. A kormányrendelet ugyanis magasabb rendű jogszabály, mint a kormányhivatali határozat, és felülírja azt.

Legújabb információink szerint viszont nem így kell értelmezni a rendeletet. Hanem úgy, hogy a fakitermeléshez közvetlenül vezető kisebb utak megépítéséhez nem kell engedély, ezeken az utakon a kisebb gépek járnak, és hordják a kitermelt fát a meglévő, nagyobb teherbírású utakra, ahol a fát átrakják a nagy teherautókra.

Ha ez az értelmezés fedi a valóságot, akkor továbbra sem épülhet meg a cikk elején említett, teherautók által is használható út a kőszegi természetvédelmi területen.

De mivel a rendelet így nem teljesen egyértelmű, a kormányhivatalhoz fordulunk, hogy segítsenek értelmezni a kormányrendeletet. Amint választ kapunk, azt természetesen közöljük.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet