Útépítés hátán útépítés: még nagyobb káosz a soproni közlekedésben

Mindenképpen kerülje el a Csengery utcát és az egész környéket.

Bár arról korábban az enyugat.hu-n részletesen beszámoltunk , augusztus végéig felújítják Sopronban a Csengery utcát, annak pedig rendkívül örülünk, hogy - a tervek szerint – legkésőbb a hónap utolsó napján egy szebb, kényelmesebb útszakaszt adnak át a közlekedőknek, arra azért nem számítottunk, hogy ez közlekedési káoszt okoz városunkban.

Jobbra csak célforgalom
enyugat.hu

Anikó beszámolója délelőttről:

Ma délelőtt a Vörösmarty utcából próbáltam meg eljutni autóval a Győri út közepén található egyik üzletbe, majd onnan a Villa sor felé vettem az irányt. Mindez hatvan percig tartott…

A Csengery utcában – az előrejelzéseknek megfelelően - hosszú kocsisor várakozott. Az autósok körülbelül harmada egy idő után megfordult, egy részük a Batsányi utcai vasúti átjáró felé próbált menekülni. Igenám, de a Győri úti körforgalomhoz a Kőszegi út felé sem lehet eljutni: az alagút után ugyanis zsákutca tábla jelzi, hogy arra sem mehetsz! A Felsőbüki Nagy Pál utca végén tehát két lehetőséged van, hogy eljuss a Győri útra: vagy Harka felé haladsz tovább, vagy visszamész a város másik végén található elkerülő útra.

Én a másodikat választottam. Ott szintén hosszú kocsisor fogadott, a személygépkocsik, teherautók, motorok, kukásautók csak lépésben tudtak haladni. Időközben egy mentőautó is arra járt. A Győri úton a városba bevezető többsávos szakasz is csurig volt délelőtt 11 óra tájban. Miután végre eljutottam a boltba, s öt perc alatt elintéztem a dolgomat, úgy láttam jónak, ha az elkerülő helyett a Kópháza felé vezető úton közelítem meg a Villa sort. Jól döntöttem.

Sopronból kiérve normál tempóban haladt a kocsisor, s könnyen átjutottam a kópházi körforgalmon is. Harkán minden rendben volt, így problémamentesen értem a Lőver körútra, majd a Villa sorra. Kár, hogy ez a körülbelül 20 perces utazás ezúttal háromszor annyi ideig tartott…

enyugat.hu

László beszámolója koradélutánról:

A Fapiac felől a Győri út irányába kerékpárral haladtam. Igazából utazásom célja az volt, hogy megnézzem, mi a helyzet a környéken. Legnagyobb meglepetésemre dugót nem találtam, viszont a Győri út/Kőszegi út lámpás csomópontnál több autó egész egyszerűen kikerülte a terelőtáblát és megpróbált a körforgalom felé eljutni. Sikertelenül, a körforgalom ugyanis ebből az irányból le van teljesen zárva.

A Csengery utca helyett a Győri út kórház előtti szakaszán kell most mindenkinek közlekednie, aki a bevásárlóközpontok felé akar kijutni. Az út egyébként nem lenne túl szűk, ha legalább 5 autó nem állna a jobb oldalon tilosban, a tiltó táblák ellenére. Persze a kék zacskót már megkapták, ami érthető. Az út végén és a vasúti hídnál lámpa irányítja a forgalmat, de a kórház felől érkezők közül többen egyszerűen figyelmen kívül hagyják, legalább 10 autót láttam áthajtani a piroson.

A városba befelé jövet lehet használni a Csengery utcát továbbra is, a Kőszegi úti körforgalmat viszont balról kell megkerülni, és ki lehet hajtani az aluljáró felé is, ebben segítőkész sárga mellényes emberek adnak tájékoztatást.

Lámpás forgalomirányítás a vasúti hídnál
enyugat.hu

Olvasónk beszámolója:

Figyelve a közösségi médiákat, megdöbbenve látom a Győri út rövid szakaszának felújításával járó közlekedési dugók nagyságát.

Ezzel egy időben, keresem a város bevezető szakaszain, hogy vannak-e az érkezőket eligazító, figyelmeztető táblák kihelyezve - például az ALDI-s körforgalom előtt?

Nem láttam egyet sem. Azt azonban igen, hogy a Fapiac felől érkezőket, akik a Kőszegi út felé haladnának, semmi és senki nem figyelmezteti arra, hogy "zsákutca" tábla fogja fogadni.

Azt elfogadva, hogy az építésre szükség van, bár nem tudom mi tart 1,5 hónapig ezen, feltenném a kérdést: miért nem kerültek ki elterelést mutató, alternatív útvonalakat ajánló táblák, feliratok?

Nem helyi lakosok képtelenek elkerülni a kialakult dugókat, ezzel rontva az amúgy is katasztrofális közlekedési állapotot. MIÉRT?

Tilosban parkoló autók egymás után a jobb oldalon
enyugat.hu
Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A közlekedési káoszt egyébként több útépítés erősíti. Le van zárva a Várkerület egy része, útépítés van a Virágvölgyben, és a várost is építési területen át lehet megközelíteni (M85). Információink szerint a legnagyobb problémát a kórház előtt utca jelenti, ahol elméletileg nem lehetne parkolni, ám sokan mégis megteszik, emiatt a buszok nem férnek el, s ettől teljesen bedugul minden. Szóval, nem biztos, hogy jó ötlet volt egyszerre ennyi helyen lezárni az egyébként is zsúfolt utakat.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet