A rábaközi település Fő utcáján tartott demonstráción mintegy 150-en vettek részt, köztük helyiek és környékbeliek is.
Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke elmondta: biztosra veszik, hogy az eredeti szándék szerint menekülttábort létesítettek volna a volt tejipari iskola épületében.
„Viszont úgy tűnik egyelőre, mintha meghátrált volna a kormány és megváltoztatták volna éppen az önök tiltakozása miatt ezt a szándékot” – emelte ki, hozzátéve, hogy ez az ügy is jó bizonyíték arra, hogy a nemzeti ellenállásnak mindig van értelme.
A pártelnök, aki a tüntetés alatt a csermajori ingatlant is megtekintette, kijelentette: továbbra is figyelni fogják, mi történik az épülettel és ha a kormány mégis Vitnyéd mellett helyez el migránsokat, „abban a pillanatban újra itt leszünk”. Toroczkait egyébként beengedték a lezárt területre, de az ingatlanokba nem.
Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője egyebek mellett arról beszélt, hogy Nyugat-Európa nagyvárosaiban milyen állapotok uralkodnak az illegális bevándorlók miatt.
Lantos János, a Mi Hazánk munkaügyi kabinetjének vezetője nemcsak az illegális, hanem a gazdasági migrációról is beszélt. Úgy fogalmazott, hogy egész Európában lassan „a fehér ember visszaszorul saját szülőföldjéről” és ezzel a politikával „ugyanebbe a szakadékba löki” Magyarországot a kormány, a Demokratikus Koalíció és a Tisza Párt is.
Mint ismert, szeptember elején derült ki , hogy az egykori csermajori tejipari szakközépiskola épületeiben nem tarthatnak osztálytalálkozót a volt diákok, mert lezárták a területet. A migránstábor létrehozását azóta többször cáfolta a kormány, de még mindig nem világos, mit őriznek a magas kerítések mögött.

