Hírek rovat
Hamarosan megszűnik a TAJ-kártya ingyenessége
Ahogy az Európai Egészségbiztosítási Kártya kiváltásáért is fizetni kell majd.
A dolgozók több mint felének csökkent tavaly a reálbére
De az idei év első félévében is csökkent a reálbére a dolgozók ötödének.
Megint megugrott az infláció, lendületesen drágulnak az élelmiszerek
Leginkább a liszt, a tej, az olaj, a tojás és a vaj ára emelkedett.
Elütötték a motorost, majd otthagyták az út mellett
A Győri Járási Ügyészség halálos közúti baleset okozása és segítségnyújtás elmulasztása miatt emelt vádat egy 36 éves férfi ellen.
Ne lepődjön meg, ha estére kicsit havazni fog
A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 6 fok között alakul.
Három menekülttábor épül Nyugat-Magyarországon - állítja egy burgenlandi politikus
Roland Fürst felszólította az osztrák kormányt, hogy lépjen fel a táborok ellen.
Az Aldi is elárulta, hogy nyitva lesz-e december 24-én
Megjött a várva várt információ: nyilatkozott az Aldi is a karácsonyi nyitva tartásáról.
Figyelmeztet a NAV: a diákigazolvány lejártát követően egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetni
Sok diáknak lejárt a diákigazolványa október végén.
Két magyar is van Európa legkeresettebb gyilkosai között
Elindult az Europol idei Most Wanted kampánya, két magyar férfi is van Európa legkeresettebb bűnözői között – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda hétfőn a police.hu oldalon.
Meglepetés karácsonyra: másfél éve nem drágultak akkorát az élelmiszerek, mint most decemberre
Kétszámjegyű lett a hipermarketekben mért valós élelmiszerinfláció.
Lakhatási támogatást is adhat a munkáltató
Lakhatási támogatásról döntött a kormány - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szóvivője a kormány közösségi oldalára feltöltött videóüzenetében.
Ferencváros és Kelenföld állomás közötti munkálatok miatt szerdán és csütörtökön változik a vonatok menetrendje
Soproni, illetve Sopronba utazókat is érint a változás.
Borult, szürke hétfő vár ránk
A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 7 fok között alakul. Késő este 0, +5 fok valószínű.
Aphex Twin és a radikális művészet ünnepe Szombathelyen
Nem mindennapi estre készülhetnek az alternatív színház kedvelői és a techno rajongói.
Bibis lett Ferenc pápa álla és nyaka
Egy kis baleset történt, amiben kulcs szerepet játszott egy éjjeliszekrény.
Több mint 250 település érintett az azbesztügyben
Egy közérdekű adatigénylésből derült ki, hová szállítottak zúzottkövet az osztrák bányákból. Interaktív térképen a települések.
A MUOSZ vitaindítója egy Médiaalap létrehozásához
"... elképesztő mértékű pénzpocsékolás ment végbe a média világában, miközben jelentős értéket képviselő szereplők folyamatosan a túlélésért küzdöttek vagy fel is adták a harcot."
Kétharmadot szerzett a Tisza párt, Csornán győzött a Fidesz
Gátszakadás történt a választásokon, 138, köztük négy Győr-Moson-Sopron megyei képviselője lesz a Tisza Pártnak.
Visszament „dolgozni”: ablakon át mászott be volt főnökéhez, másfél millióval távozott
Nem felmondási papírokért ugrott vissza: a vád szerint egy csornai házból vitte el a pénzt, majd rokonhoz parkolta le a maradékot.
"Amikor egyedül voltam és már majdnem feladtam, körbevett egy pillangóhadsereg és tudtam, hogy ez Édesanyám és mentem tovább."
A vasi származású színész "Kortárs Magyar Trilógiája" (Telik, Lassan, Tovább) minket is meghív a saját univerzumába, bizonyítva, hogy a nulláról, puszta hittel és kitartással is lehet maradandót alkotni.
“Ha a könyvemben kicsit sikerül kiegyenlíteni az aszimmetrikus Budapest kontra Vidék viszonyt, már megérte!”
Fábián Tamás a Telex egyik meghatározó újságírója és riportere Bravúros mutatványok, amiket senki se látott címmel írta meg első könyvét – de azért beszélgettünk vele a híres Orbán riportról, a munkájáról és az életéről is.
Mosonmagyaróvár plakátjain nem lehet háborúval riogatni
A polgármester a Facebookon azt üzente, hogy inkább megtartaná a nyugodt közhangulatot.
Úgy tűnik, megint Barcza Attila lesz a Fidesz képviselőjelöltje Sopronban
"Dr. Barcza Attila az Ön országgyűlési képviselőjelöltje" - áll egy 2026-os kártyanaptáron. Önnek is déjà vu érzése van?
A modern visszaváltás bűze
A Re-pont automaták körül egyre több helyen áldatlan állapotokkal találkozhatunk. Tényleg térdig szemétben gázolva teszünk azért, hogy újra hasznosítással jobbá és élhetőbbé tegyük a Földet?


