Győr-Moson-Sopron vármegyében az év első három negyedévében összesen 191 lakóépületben keletkezett tűz, 12-vel kevesebben, mint a tavalyi év hasonló időszakában.
Kitért arra is, hogy Magyarországon ma teljes foglalkoztatottság van, az adókat csökkentik, a béreket növelik, segítik a vállalkozásokat és megvédik a családokat.
A kormány 2001-ben a magyar nemzet gyásznapjává nyilvánította október hatodikát arra emlékezve, hogy 1849. október 6-án végezték ki Aradon a magyar szabadságharc tizenhárom honvéd főtisztjét, Pesten pedig Batthyány Lajos grófot, az első magyar felelős kormány miniszterelnökét.
Várhatóan az ősz végéig lezárul a POS-terminálok telepítése a Volánbusz járművein, így hamarosan már az összes helyközi járatukon lehet majd fizetni bankkártyával vagy okoseszközzel – közölte a vállalat szombaton.
Iskolák számára indítanának mászófalépítési programot, de továbbra is támogatják más mozgásformákat lehetővé tévő pályák építését is – közölte pénteken Alsópáhokon a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára.
"... elképesztő mértékű pénzpocsékolás ment végbe a média világában, miközben jelentős értéket képviselő szereplők folyamatosan a túlélésért küzdöttek vagy fel is adták a harcot."
A vasi származású színész "Kortárs Magyar Trilógiája" (Telik, Lassan, Tovább) minket is meghív a saját univerzumába, bizonyítva, hogy a nulláról, puszta hittel és kitartással is lehet maradandót alkotni.
Fábián Tamás a Telex egyik meghatározó újságírója és riportere Bravúros mutatványok, amiket senki se látott címmel írta meg első könyvét – de azért beszélgettünk vele a híres Orbán riportról, a munkájáról és az életéről is.
A Re-pont automaták körül egyre több helyen áldatlan állapotokkal találkozhatunk. Tényleg térdig szemétben gázolva teszünk azért, hogy újra hasznosítással jobbá és élhetőbbé tegyük a Földet?