Az autógyártó az Apportik gépét teszteli, hogy képesek-e az alkatrészeket a gyártósorokhoz szállítani, ezzel támogatva az emberi munkaerőt. A teszt a magyarországi, kecskeméti gyárban zajlik.
Elitpedagógus-képzést hoznának létre az NKE-n, míg a hátrányos helyzetű gyerekeket oktató iskolákban tanító tanárok képzését az egyházi felsőoktatási intézmények végeznék.
A júniusi európai parlamenti és önkormányzati választási küzdelem szellemi síkon is folyik, amelyben a sötétség erői ellen küzdünk – mondta a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) parlamenti frakcióvezető-helyettese szerdán a Tolna vármegyei Kalaznón.
Magyarország jól tudta felhasználni az európai uniós forrásokat, látható társadalmi eredményeket és jelentős előrelépéseket sikerült elérni – jelentette ki a Belügyminisztérium politikai államtitkára kedden Budapesten.
"... elképesztő mértékű pénzpocsékolás ment végbe a média világában, miközben jelentős értéket képviselő szereplők folyamatosan a túlélésért küzdöttek vagy fel is adták a harcot."
A vasi származású színész "Kortárs Magyar Trilógiája" (Telik, Lassan, Tovább) minket is meghív a saját univerzumába, bizonyítva, hogy a nulláról, puszta hittel és kitartással is lehet maradandót alkotni.
Fábián Tamás a Telex egyik meghatározó újságírója és riportere Bravúros mutatványok, amiket senki se látott címmel írta meg első könyvét – de azért beszélgettünk vele a híres Orbán riportról, a munkájáról és az életéről is.
A Re-pont automaták körül egyre több helyen áldatlan állapotokkal találkozhatunk. Tényleg térdig szemétben gázolva teszünk azért, hogy újra hasznosítással jobbá és élhetőbbé tegyük a Földet?