Hírek rovat
A jáki templom alapítójának csontjait találhatták meg
Öreg Mártonnak elkészíthetik az arcrekonstrukcióját is.
Újabb 4,3 milliárd forintból fejlesztik a fertődi Esterházy-kastélyt
Lerakták a fertődi Esterházy-kastély 4 milliárd 252 millió forintos, részben európai uniós, részben hazai forrásból 2022 őszéig megvalósuló turisztikai célú fejlesztésének alapkövét pénteken.
Jogerősen eltiltották a vezetéstől, mégis a volán mögött ült
Elfogták a szabályszegő járművezetőt, akit még aznap bíróság elé állítottak a soproni rendőrök.
Két és fél évet kapott a grúz embercsempész, akit Vátnál fogtak el
A férfi február 2-án próbált meg hat szír állampolgárt átcsempészni a magyar-osztrák határon, sikertelenül.
Kormányinfó: két ütemű nyitás várható
Két ütemű nyitás várható tavasszal, de a körülményeket még befolyásolja a február 15-én induló konzultáció. Újabb könnyítést kaptak a vendéglátóhelyek - mondta Gulyás Gergely a kormányinfón.
A cégek is megszervezhetik a teszteléseket Ausztriában
Tíz eurót kapnak a költségvetésből erre darabonként.
Sikeresen ért véget a Soproni Közgáz középiskolásoknak szóló Egyetemfoglaló versenye
A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karán idén rendhagyó keretek között – virtuálisan – foglalták el a középiskolások a Soproni Közgáz berkeit a most véget ért két hetes szakmai versenyen.
Fertőbozon teherautósofőrnél, Sopronhorpácson személykocsi vezetőjénél jelzett a szonda
Huszonnégy óra alatt 736 alkoholszondás ellenőrzést végeztek a megye útjain.
Győri elosztóra csapott le a rendőrség
Huszonéves fiataloknak árult kokaint és marihuánát a hatfős banda.
Centenáriumi zászlót kapnak a Sopron környéki települések
Sopron után Bánfalvára, Brennbergbe és Ágfalvára is kikerült a zászló, mely a 100 évvel ezelőtti népszavazás előtt tiszteleg.
Fűnyíró bárányok a nagyvárosban? - Bécsben lehetséges
Tavakkal és sok zölddel küzd a felmelegedés ellen az osztrák főváros.
Közlekedés: egy nap két áldozat
Harminc balesetből kettő halálos volt szerdán. Ez nagyon rossz arány.
Azok is kaphatnak oltást, akik most kiesnek a biztosítási rendszerből
70 ezer embernek válhat érvénytelenné a TAJ-száma az elkövetkező napokban. De a Covid-19 vírus elleni védőoltás miatt nem kell aggódniuk.
Több mint 250 település érintett az azbesztügyben
Egy közérdekű adatigénylésből derült ki, hová szállítottak zúzottkövet az osztrák bányákból. Interaktív térképen a települések.
A MUOSZ vitaindítója egy Médiaalap létrehozásához
"... elképesztő mértékű pénzpocsékolás ment végbe a média világában, miközben jelentős értéket képviselő szereplők folyamatosan a túlélésért küzdöttek vagy fel is adták a harcot."
Kétharmadot szerzett a Tisza párt, Csornán győzött a Fidesz
Gátszakadás történt a választásokon, 138, köztük négy Győr-Moson-Sopron megyei képviselője lesz a Tisza Pártnak.
Visszament „dolgozni”: ablakon át mászott be volt főnökéhez, másfél millióval távozott
Nem felmondási papírokért ugrott vissza: a vád szerint egy csornai házból vitte el a pénzt, majd rokonhoz parkolta le a maradékot.
"Amikor egyedül voltam és már majdnem feladtam, körbevett egy pillangóhadsereg és tudtam, hogy ez Édesanyám és mentem tovább."
A vasi származású színész "Kortárs Magyar Trilógiája" (Telik, Lassan, Tovább) minket is meghív a saját univerzumába, bizonyítva, hogy a nulláról, puszta hittel és kitartással is lehet maradandót alkotni.
“Ha a könyvemben kicsit sikerül kiegyenlíteni az aszimmetrikus Budapest kontra Vidék viszonyt, már megérte!”
Fábián Tamás a Telex egyik meghatározó újságírója és riportere Bravúros mutatványok, amiket senki se látott címmel írta meg első könyvét – de azért beszélgettünk vele a híres Orbán riportról, a munkájáról és az életéről is.
Mosonmagyaróvár plakátjain nem lehet háborúval riogatni
A polgármester a Facebookon azt üzente, hogy inkább megtartaná a nyugodt közhangulatot.
Úgy tűnik, megint Barcza Attila lesz a Fidesz képviselőjelöltje Sopronban
"Dr. Barcza Attila az Ön országgyűlési képviselőjelöltje" - áll egy 2026-os kártyanaptáron. Önnek is déjà vu érzése van?
A modern visszaváltás bűze
A Re-pont automaták körül egyre több helyen áldatlan állapotokkal találkozhatunk. Tényleg térdig szemétben gázolva teszünk azért, hogy újra hasznosítással jobbá és élhetőbbé tegyük a Földet?


