20–30 százalékkal drágább lett a házhozszállított étel, sok étterem dupla étlappal dolgozik. Ráadásul az árstopok következtében nálunk a legmagasabb a pizzainfláció.
A kormányinfón derült ki, ahol Gulyás Gergely beszélt arról is, hogy a kormány mindent megtesz azért, hogy letörje az inflációt. „Bezzeg Gyurcsány alatt...”
A DK 13. tisztújító kongresszusán Gyurcsány Ferenc kijelentette, a jelenlegi kabinet a haza ellenfele, "ez a kormány törvénytelen, ez a kormány erkölcstelen, ez a kormány becstelen, ez a kormány bűnöző". Nem ellenzéke vagyunk mi ennek a kormánynak, hanem ellenfele - mondta.
Takács Péter államtitkár szerint épeszű ember nem gondolhatja, hogy egy minisztérium abban érdekelt, hogy javaslataival ellehetetlenítse az egészségügyi dolgozók munkáját.
A viharos szél és hideg ellenére is vagy százan tartották fontosnak, hogy jelenlétükkel üzenjék: nem értenek egyet az önkormányzati épületek eladásával.
A többség döntött a GYIK Rendezvényközpont és a Russ-villa eladásáról, hiába voltak ellenérvek. Az ellenzék azt sem értette, miért kell a sok sportegyesület közül csak egyet kiemelten támogatni...
"... elképesztő mértékű pénzpocsékolás ment végbe a média világában, miközben jelentős értéket képviselő szereplők folyamatosan a túlélésért küzdöttek vagy fel is adták a harcot."
A vasi származású színész "Kortárs Magyar Trilógiája" (Telik, Lassan, Tovább) minket is meghív a saját univerzumába, bizonyítva, hogy a nulláról, puszta hittel és kitartással is lehet maradandót alkotni.
Fábián Tamás a Telex egyik meghatározó újságírója és riportere Bravúros mutatványok, amiket senki se látott címmel írta meg első könyvét – de azért beszélgettünk vele a híres Orbán riportról, a munkájáról és az életéről is.
A Re-pont automaták körül egyre több helyen áldatlan állapotokkal találkozhatunk. Tényleg térdig szemétben gázolva teszünk azért, hogy újra hasznosítással jobbá és élhetőbbé tegyük a Földet?