Közélet rovat
Megjött! - A honvédelmi miniszter huszárokkal ünnepelt Szombathelyen
Szalay-Bobrovniczky Kristófot nagy lelkesedéssel fogadták a helyi fideszesek is. Videónk a látogatásról.
Jön az egységes európai digitális jogosítvány és a kétéves próbaidőszak
Így könnyebben bevasalják majd a másik országban kapott közlekedései büntetéseket is.
Büszkeség: laptársunk, a Nyugat.hu kapta az idei Magyar Sajtódíjat
A díjat évente egyszer, a Magyar Sajtó Napján adja át a MÚOSZ. Szerkesztőségünk a Partizán stábja és a Telex két újságírója mellett részesült az elismerésben.
Kik azok az emberek, akik fotózzák és videózzák a tüntetéseken résztvevőket?
Kell-e aggódnia annak, aki részt vesz egy demonstráción?
Szolidaritási fáklyás felvonulásra várnak mindenkit a soproni pedagógusok
Tanár nélkül nincs jövő! – ezt üzeni március 15-én este a békés, pártpolitikától mentes soproni demonstráció.
270 zöld táblát helyeztek ki a GYSEV vasúti átjáróihoz
Vészhelyzet esetén azonnal elérhetjük a forgalomirányítót.
Gulyás Gergely: Az év végére egyszámjegyűnek kell lennie az inflációnak
A mai kormányinfón elhangzott, hogy az idén marad az árstop az élelmiszereken.
Navracsics szerint nyárra megérkezhetnek Magyarországra a visszatartott EU-s pénzek
A miniszter szerint az Európai Bizottság április-májusban dönti el, Magyarország teljesítette-e vállalásait.
Varga Juditék két éve válnának, a kormányzati körök viszont másképp gondolták
Nem tett volna jót a választások előtt.
A Nyugat-Dunántúlon is bőven vannak halálos utak
A soproni autósok is sokszor használják azt a utat, ahol a leggyakrabban fordulnak elő sérüléses balesetek.
Cserpes: el kell adni a Cserpest
„Benne vagyunk egy eladási folyamatban, de ez nem azt jelenti, hogy nem lesz Cserpes: kiváló kérőim vannak” – jelentette be Cserpes István, a Cserpes Sajtműhely tulajdonosa.
Megint új tulajdonosa van a Sopron Banknak
A hollandiai székhelyű Trive Financial Holding felvásárolta a Sopron Bankot.
Több mint 250 település érintett az azbesztügyben
Egy közérdekű adatigénylésből derült ki, hová szállítottak zúzottkövet az osztrák bányákból. Interaktív térképen a települések.
A MUOSZ vitaindítója egy Médiaalap létrehozásához
"... elképesztő mértékű pénzpocsékolás ment végbe a média világában, miközben jelentős értéket képviselő szereplők folyamatosan a túlélésért küzdöttek vagy fel is adták a harcot."
Kétharmadot szerzett a Tisza párt, Csornán győzött a Fidesz
Gátszakadás történt a választásokon, 138, köztük négy Győr-Moson-Sopron megyei képviselője lesz a Tisza Pártnak.
Visszament „dolgozni”: ablakon át mászott be volt főnökéhez, másfél millióval távozott
Nem felmondási papírokért ugrott vissza: a vád szerint egy csornai házból vitte el a pénzt, majd rokonhoz parkolta le a maradékot.
"Amikor egyedül voltam és már majdnem feladtam, körbevett egy pillangóhadsereg és tudtam, hogy ez Édesanyám és mentem tovább."
A vasi származású színész "Kortárs Magyar Trilógiája" (Telik, Lassan, Tovább) minket is meghív a saját univerzumába, bizonyítva, hogy a nulláról, puszta hittel és kitartással is lehet maradandót alkotni.
“Ha a könyvemben kicsit sikerül kiegyenlíteni az aszimmetrikus Budapest kontra Vidék viszonyt, már megérte!”
Fábián Tamás a Telex egyik meghatározó újságírója és riportere Bravúros mutatványok, amiket senki se látott címmel írta meg első könyvét – de azért beszélgettünk vele a híres Orbán riportról, a munkájáról és az életéről is.
Mosonmagyaróvár plakátjain nem lehet háborúval riogatni
A polgármester a Facebookon azt üzente, hogy inkább megtartaná a nyugodt közhangulatot.
Úgy tűnik, megint Barcza Attila lesz a Fidesz képviselőjelöltje Sopronban
"Dr. Barcza Attila az Ön országgyűlési képviselőjelöltje" - áll egy 2026-os kártyanaptáron. Önnek is déjà vu érzése van?
A modern visszaváltás bűze
A Re-pont automaták körül egyre több helyen áldatlan állapotokkal találkozhatunk. Tényleg térdig szemétben gázolva teszünk azért, hogy újra hasznosítással jobbá és élhetőbbé tegyük a Földet?