A büdzsé támogat, megvéd és megerősít - Varga Mihály szerint A jövő évi költségvetés általános vitáját folytatja, majd zárja le az Országgyűlés csütörtökön.
Csütörtökön kiderül, ki lesz Sopron új díszpolgára A Hűség napi díjazottakról, a lakbérek emeléséről is dönt a novemberi közgyűlés.
Januártól Sopronban is többet adózunk Annak érdekében, hogy a "város színvonalas működéséhez és az ehhez szükséges fejlesztésekhez" legyen megfelelő forrás.
A fiatalok főleg a demokrácia miatt aggódnak, de nem aktívak a választásokon A magyar, az olasz és a lengyel fiatalok politikai részvételéről készült kutatás.
A 63,5 az új 50? Mintha némi anomália lenne a palackvisszaváltások körül Egy kínai-olasz pizzériában érdekes összeg szerepelt az üdítőnk címkéjén.
Betonakadállyal zártak le egy utat az ingázó magyarok miatt Ausztriában Két éve már lezárták egy kishatárátkelőt az osztrákok, így az ingázók új útvonalakat kerestek.
Iskolák is segíthetnek Bruno megmentésében A beteg kisfiút támogató alapítvány REpontok Brunoért kampányt indított, várják az intézmények csatlakozását.
Igen: fennakadások a vasúti közlekedésben Péntek reggel leesett az első hó, ami a Mávinform szerint több vasútvonalon is gondot okozott.
Nem mentették fel a kormányzati plakátokat „kijavító" aktivistát A 2024-es SZABAD-díjra jelölt Heindl Péter a TASZ segítségével az Alkotmánybíróságon folytatja küzdelmét a szólásszabadságért.
Készülünk a háborúra? – 12 dunántúli vasútállomást alakítanak át polgári-katonai kettős felhasználásra Többségük a hegyeshalmi és a szombathelyi vonalakon található.
A Magyar Közút is készül a pénteki havazásra: a Szombathely-Debrecen vonaltól északra számít komolyabb hóra A nyugati vármegyékbe érkezik meg elsőként a havazás és utána szinte villámgyorsan át is vonul az országon.
Emelik az anyakönyvvezetők díját Sopronban Hét év után korrigálja a juttatásukat a képviselő-testület.
Amikor a telefonod megmondja, hogy elég felhívni az orvosi ügyeletet, vagy jobb, ha mentőt hívsz A felnőttek betegségeit is jelzi a Semmelweis egyetem applikációja.
Nyolc éves sarródi kisfiú javára gyűjt a beledi Mikulás Kupa Nem csak a focirajongókat várják december 7-én Beledre.
Nehéz idők előtt állnak a demokráciák? Demokrácia-járás jelentésünket láthatjátok Mert néha a demokráciák is úgy változnak, mint az időjárás!
Sopron 100 éves házai - újra felfedezhetjük őlet! A Soproni Városszépítő Egyesület új kezdeményezésére díszes táblát kaphatnak a Leghűségesebb város jubiláló épületei.
Most már pontosan lehet tudni, hány állatot öltek le a járvány miatt Április végéig közel harmincezer állatnak kellett elpusztulnia Közép-Európában a ragadós száj- és körömfájás vírus miatt.
Kővel törte be a soproni üzlet üvegét, hogy pénzhez jusson Lakásában fogták el azt a fiatal soproni férfit, aki egy trafikból szerezte meg hajnali reggelije árát.
Mit mond a választó a belpolitikai helyzetre? A Magyar Péter által nyilvánosságra hozott hangfelvételről és Gyurcsány Ferenc visszavonulásáról kérdezett az Europion.
Júliustól alapjaiban változik a Dunántúl vonatközlekedése - Térképen mutatjuk az új helyzetet Közel háromszorosára nő a GYSEV működési területe, közben beúszik a képbe a NER is.