Rendőrségi hírek rovat
A soproni bíróság szerint is megtörtént a szeméremsértés
Elsőfokon ítélet született egy Győr-Moson-Sopron vármegyei ügyben, amiben a néptánctanár férje volt a vádlott.
Összeütközött két személyautó Sopronban
A Győri út és a Határdomb út kereszteződésében történt a baleset.
Biciklitolvaj után érdeklődnek a soproni nyomozók
Az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.
Több mint egymilliót csaltak ki a nyolcvan éves soproni hölgytől
Nyereményéhez gratulált az ismeretlen telefonáló, majd kicsalta az összes pénzét.
„Guruló bomba” – Egy magyar nyergesvontatóra csodálkoztak rá az osztrák rendőrök
Azonnal be is vonták a rendszámát.
Drága műfaj az online szerelem, főleg egy csalóval
A Győr-Moson-Sopron vármegyei szerelmes asszony lánya közbelépett, de másfél millió forint így is odalett.
Csalót engedtünk a számítógépünkre - közel fél óra alatt jutott volna a pénzünkhöz
Az MBH Kiberbiztonsági Részlege jelentkezett nálunk azzal, hogy egy szlovák IP-címről pénzt akarnak éppen valakik átutalni a számlánkról.
Nyolc évet is kaphat a sopronbánfalvai kormányülést robbantással fenyegető férfi
„Repesztek Sopronba! Már biztosan repesnek a kormánytagok az örömtől…”
Rollertolvajt keres a soproni rendőrség
A soproni nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.
Ez a soproni díler egy darabig nem üzletel
A soproni rendőrök befejezték a tavaly elkapott drogkereskedővel szemben folytatott nyomozásukat.
Túl gyorsan kanyarodott a Mercedes, a rendőrök szeretnék tudni, ki ült a volánnál
Szalagkorlátnak ütközött, kárt okozott, de angolosan távozott.
Biztonsági öveket becsatolni!
Az ország egész területén ellenőrzést tart a rendőrség szeptember 16. és 22. között.
Rendhagyó szüretet fülelt le a rendőrség Szakonyban
A soproni nyomozók egy marihuána ültetvény számoltak fel Szakonyban.
Újra talált áldozatot az unokázós csaló Győr-Moson-Sopronban
Krimibe illő történettel csaltak ki áldozatuktól a bűnözők 8 millió forintnyi értéket.
Eltűnt egy soproni fiatal, meg kellene találni
A 25 éves férfi megtalálása érdekében a soproni rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.
13 évet kapott Tarsoly Csaba, a Quaestor-ügy fővádlottja
A vád szerint tíz társával együtt összesen 77 milliárd forint kárt okozott ügyfeleiknek.
Hat kilométeres a torlódás az M1-esen Győrnél
Több motoros ütközött össze, a forgalmat leállították.
Halálos közlekedési baleset történt Burgenlandban - magyar az áldozat
Egy 48 éves magyar nő vesztette életét abban a balesetben, ami vasárnap délelőtt történt Burgenlandban, Felsőőr mellett.
Több mint 250 település érintett az azbesztügyben
Egy közérdekű adatigénylésből derült ki, hová szállítottak zúzottkövet az osztrák bányákból. Interaktív térképen a települések.
A MUOSZ vitaindítója egy Médiaalap létrehozásához
"... elképesztő mértékű pénzpocsékolás ment végbe a média világában, miközben jelentős értéket képviselő szereplők folyamatosan a túlélésért küzdöttek vagy fel is adták a harcot."
Kétharmadot szerzett a Tisza párt, Csornán győzött a Fidesz
Gátszakadás történt a választásokon, 138, köztük négy Győr-Moson-Sopron megyei képviselője lesz a Tisza Pártnak.
Visszament „dolgozni”: ablakon át mászott be volt főnökéhez, másfél millióval távozott
Nem felmondási papírokért ugrott vissza: a vád szerint egy csornai házból vitte el a pénzt, majd rokonhoz parkolta le a maradékot.
"Amikor egyedül voltam és már majdnem feladtam, körbevett egy pillangóhadsereg és tudtam, hogy ez Édesanyám és mentem tovább."
A vasi származású színész "Kortárs Magyar Trilógiája" (Telik, Lassan, Tovább) minket is meghív a saját univerzumába, bizonyítva, hogy a nulláról, puszta hittel és kitartással is lehet maradandót alkotni.
“Ha a könyvemben kicsit sikerül kiegyenlíteni az aszimmetrikus Budapest kontra Vidék viszonyt, már megérte!”
Fábián Tamás a Telex egyik meghatározó újságírója és riportere Bravúros mutatványok, amiket senki se látott címmel írta meg első könyvét – de azért beszélgettünk vele a híres Orbán riportról, a munkájáról és az életéről is.
Mosonmagyaróvár plakátjain nem lehet háborúval riogatni
A polgármester a Facebookon azt üzente, hogy inkább megtartaná a nyugodt közhangulatot.
Úgy tűnik, megint Barcza Attila lesz a Fidesz képviselőjelöltje Sopronban
"Dr. Barcza Attila az Ön országgyűlési képviselőjelöltje" - áll egy 2026-os kártyanaptáron. Önnek is déjà vu érzése van?
A modern visszaváltás bűze
A Re-pont automaták körül egyre több helyen áldatlan állapotokkal találkozhatunk. Tényleg térdig szemétben gázolva teszünk azért, hogy újra hasznosítással jobbá és élhetőbbé tegyük a Földet?
