Rendőrségi hírek rovat
Több mint 40 bűncselekményt követett el Ausztriában egy magyar csoport
Főként Burgenlandban és Alsó-Ausztriában követtek el betöréseket, lopásokat. Négy férfit letartóztattak.
Hamis nyelvvizsga-bizonyítvánnyal szerzett PhD fokozatot
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség közleményéből sajnos pont nem derül ki, hogyan bukott le.
Ausztriában az autóját is bukja, aki gyorsan hajt
Ha másé a kocsi, akkor a sofőrt élete végéig eltilthatják a vezetéstől.
Egy hónapja tűnt el a 16 éves lány, nem találják
Kiss Ivett november 26-án egy pécsi gyermekotthonból távozott.
Feltöltötte a netre a végzést arról, hogy nyert a bíróságon
Ezzel pedig elkövette a különleges személyes adattal való visszaélés vétségét.
Autókat mentettek az áradó Rábából Győrben
Egy lezárt parkolóban álltak a kocsik, amit ellepett a víz.
Azt hitte menekültön segít, pedig pénzmosásba rángatták bele
Saját bankszámláját ajánlotta fel, mert segíteni akart a hozzá fordulón. Most vádat emelnek ellene, mert becsapták.
Több mint négymilliót dobott le az erkélyről a soproni idős asszony az unokázós csalónak
A csaló a néni vejének adta ki magát és azt állította, hogy bajba került. Még mindig működik a módszer.
Vérükért kaptak elismerést a soproni rendőrök
A Soproni Rendőrkapitányság oklevelet kapott a véradó mozgalomban nyújtott kimagasló teljesítményéért.
Bóvlira cserélte a drága napszemüveget a soproni üzletben VIDEÓVAL
Csaknem egy havi fizetést ért a napszemüveg, aminek a helyére egy olcsót tett vissza. Vádat emelt az ügyészség a különös visszaeső ellen.
Bedrogozva vezetett, ráadásul el is volt már tiltva
A csornai fiatalember letartóztatását el is rendelte a bíróság.
Felépítette a házat - azután megrongálta
Minősített rongálás miatt emeltek vádat a vállalkozó ellen.
Nem lehet elégszer elmondani: nem minden az, aminek látszik!
Trükkös módszerrel elkövetett csalásokra figyelmeztet a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Holttestet találtak egy felsőőri parkolóban
A halott férfit egy parkoló autóban találták meg a felsőőri (Oberwart) Rotunda területén – erősítette meg a rendőrség.
Nagy forgalom volt tegnap az utakon, tragédiák is történtek
Két nap alatt tízen haltak meg Magyarországon közlekedési balesetben.
Hat ember halt meg kedden a magyar utakon
Brutális statisztika: három halálos kimenetelű közlekedési balesetben hat ember vesztette életét huszonnégy óra alatt.
Több mint 250 település érintett az azbesztügyben
Egy közérdekű adatigénylésből derült ki, hová szállítottak zúzottkövet az osztrák bányákból. Interaktív térképen a települések.
A MUOSZ vitaindítója egy Médiaalap létrehozásához
"... elképesztő mértékű pénzpocsékolás ment végbe a média világában, miközben jelentős értéket képviselő szereplők folyamatosan a túlélésért küzdöttek vagy fel is adták a harcot."
Kétharmadot szerzett a Tisza párt, Csornán győzött a Fidesz
Gátszakadás történt a választásokon, 138, köztük négy Győr-Moson-Sopron megyei képviselője lesz a Tisza Pártnak.
Visszament „dolgozni”: ablakon át mászott be volt főnökéhez, másfél millióval távozott
Nem felmondási papírokért ugrott vissza: a vád szerint egy csornai házból vitte el a pénzt, majd rokonhoz parkolta le a maradékot.
"Amikor egyedül voltam és már majdnem feladtam, körbevett egy pillangóhadsereg és tudtam, hogy ez Édesanyám és mentem tovább."
A vasi származású színész "Kortárs Magyar Trilógiája" (Telik, Lassan, Tovább) minket is meghív a saját univerzumába, bizonyítva, hogy a nulláról, puszta hittel és kitartással is lehet maradandót alkotni.
“Ha a könyvemben kicsit sikerül kiegyenlíteni az aszimmetrikus Budapest kontra Vidék viszonyt, már megérte!”
Fábián Tamás a Telex egyik meghatározó újságírója és riportere Bravúros mutatványok, amiket senki se látott címmel írta meg első könyvét – de azért beszélgettünk vele a híres Orbán riportról, a munkájáról és az életéről is.
Mosonmagyaróvár plakátjain nem lehet háborúval riogatni
A polgármester a Facebookon azt üzente, hogy inkább megtartaná a nyugodt közhangulatot.
Úgy tűnik, megint Barcza Attila lesz a Fidesz képviselőjelöltje Sopronban
"Dr. Barcza Attila az Ön országgyűlési képviselőjelöltje" - áll egy 2026-os kártyanaptáron. Önnek is déjà vu érzése van?
A modern visszaváltás bűze
A Re-pont automaták körül egyre több helyen áldatlan állapotokkal találkozhatunk. Tényleg térdig szemétben gázolva teszünk azért, hogy újra hasznosítással jobbá és élhetőbbé tegyük a Földet?
