Strómanok álltak a számlakibocsátó cégek élén Áfacsaló bűnszervezet ellen emelt vádat a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség.
Mesziről jöttek - kifejezetten lopni Tizenhét helyszínről 31.215.710 forint értékkel távoztak a betörők.
Magyar pár lopott szobrokat egy osztrák kertből, de elkapták őket Már a helyszínelés során beazonosították az autójukat.
Három magyar sérült meg egy ausztriai balesetben Anya és két felnőttkorú lánya ült a kocsiban. Kórházba kerültek.
Kétmillió forintot emeltek le a csalók egy gyanútlan soproni nő számlájáról Egyre kifinomultabb eszközökkel dolgoznak a kiberbűnözők.
Több mint 40 bűncselekményt követett el Ausztriában egy magyar csoport Főként Burgenlandban és Alsó-Ausztriában követtek el betöréseket, lopásokat. Négy férfit letartóztattak.
Hamis nyelvvizsga-bizonyítvánnyal szerzett PhD fokozatot A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség közleményéből sajnos pont nem derül ki, hogyan bukott le.
Ausztriában az autóját is bukja, aki gyorsan hajt Ha másé a kocsi, akkor a sofőrt élete végéig eltilthatják a vezetéstől.
Egy hónapja tűnt el a 16 éves lány, nem találják Kiss Ivett november 26-án egy pécsi gyermekotthonból távozott.
Feltöltötte a netre a végzést arról, hogy nyert a bíróságon Ezzel pedig elkövette a különleges személyes adattal való visszaélés vétségét.
Autókat mentettek az áradó Rábából Győrben Egy lezárt parkolóban álltak a kocsik, amit ellepett a víz.
Azt hitte menekültön segít, pedig pénzmosásba rángatták bele Saját bankszámláját ajánlotta fel, mert segíteni akart a hozzá fordulón. Most vádat emelnek ellene, mert becsapták.
Több mint négymilliót dobott le az erkélyről a soproni idős asszony az unokázós csalónak A csaló a néni vejének adta ki magát és azt állította, hogy bajba került. Még mindig működik a módszer.
Vérükért kaptak elismerést a soproni rendőrök A Soproni Rendőrkapitányság oklevelet kapott a véradó mozgalomban nyújtott kimagasló teljesítményéért.
Bóvlira cserélte a drága napszemüveget a soproni üzletben VIDEÓVAL Csaknem egy havi fizetést ért a napszemüveg, aminek a helyére egy olcsót tett vissza. Vádat emelt az ügyészség a különös visszaeső ellen.
Bedrogozva vezetett, ráadásul el is volt már tiltva A csornai fiatalember letartóztatását el is rendelte a bíróság.
Azt hitte az előfizetését hosszabbítja meg, pedig átverték Hiába mondjuk, hogy telefonon NE adja meg az adatait.
A hitelek után a befektetésekben is rekordot döntöttek a magyarok Sosem volt még ennyi pénzünk befektetési alapokban és életbiztosításokban. Összegszerűen legalábbis.
Petőfi hasonmásversenyt hirdet a Pro Kultúra Sopron A nyertes Petőfi hasonmás ajándékutalványt kap a Pro Kultúra Sopron programjaira.
Nyolcvanöt éves Keglovich László, a soproni születésű olimpiai bajnok labdarúgó A legenda az 1968-as mexikóvárosi olimpián nyert aranyérmet.
Babos Tímea megszerezte 26. trófeáját! A soproni teniszező és brazil partnere a linzi női keménypályás tornát nyerte meg.
2027-től mindenkinek kötelező lesz robotokat befogadnia az otthonába Megmutatjuk, milyen az, amikor álhírekkel próbálnak manipulálni minket.
„A magyarok többsége azt hiszi, minden muszlim szélsőséges” Az iszlámról és a magyarországi muszlimokról beszélgettünk Tárik Meszár migrációkutatóval, aki legutóbb az arab észjárásról írt könyvet.
"Tildy a harmadik Magyar Köztársaság elnöke lesz." - Február elseje a köztársaság emléknapja A Reuters tudósítója a címben szereplő mondatot 1946-ban írta le, amikor is kezdetét vette az a rövid időszak, amit "második köztársaságként" emlegetünk. A magyar republikanizmus rövid története.