Már jóval az ünnepek előtt kezdtük el a készülődést, a karácsonyra hangolódást. A díszeket papírból készítettük, diót festettünk arany és ezüst színűre (kályhafestéket használtunk). A konyhában is nagy volt a sürgés-forgás, készültek a finomabbnál finomabb sütemények (zserbó, hájas sütemény, darálós keksz). Közben a szaloncukor is házi készítésű volt. A karamellás ízt még máig is a számban érzem. A szaloncukor csomagolópapírját mi gyerekek készítettük. Többféle színű selyempapírt méretre vágtunk, a két szélét bevagdostuk, ebbe tettük a cukrot.
Este szép ruhába öltöztünk, csengőszó után meghatódva álltuk körül a feldíszített fát. Karácsonyi dalokat énekeltünk, mi gyerekek hegedű és zongoraszóval tettük még meghittebbé az ünnepet. Mindenki kapott egy kis meglepetést, ez általában hasznos és aktuális ajándék volt, sapka, sál, kesztyű, zokni, és természetesen könyv. Az egyiket még ma is őrzöm.
A közös vacsora és a sok mese, beszélgetés után a Szent Mihály templomba mentünk éjféli misére, természetesen a karácsonyra kapott sapkában, sálban.
Szinte minden karácsonykor havas, csikorgó hideg volt, máig nem felejtem. A régmúlt idők családi karácsonyaira gondolva ma is melegség járja át a szívemet.
P. Zs. nyugalmazott tanító
