Meghalt egy idős osztrák hölgy a szentgotthárdi fürdőben

Az úszómesternek és a mentőknek sem sikerült az újraélesztés.

Egyik olvasónk üzenetben értesítette lapunkat, hogy hétfőn a szentgotthárdi fürdő egyik medencéjében meghalt egy osztrák nő. Az egyik úszómester megkezdte az újraélesztését, de nem járt sikerrel, ahogy a későbbiekben kiérkező mentősök sem. A helyszínre megérkezett a rendőrség is – tette hozzá.

Olvasónk ugyanakkor nehezményezi, hogy mindeközben a fürdőben „az élet ment tovább.”

„Egy 65-70 év körüli osztrák szállodavendég hunyt el a medencetérben, az előzetes orvosi vélemények szerint szervi probléma okozta halálát. A tragédia tőlünk függetlenül következett be, de természetesen nagyon sajnáljuk” – mondta lapunknak a létesítményt üzemeltető Gotthárd-Therm Kft. ügyvezetője.

Vig Balázs ugyanakkor határozottan cáfolja, hogy a fürdőben ment volna az élet tovább. A testet elparavánozták, az érintett részleget lezárták, a vendégeket - akiknek nagy része valószínűleg nem is tudta, hogy mi történt - egy másik részlegbe terelték át.

Eközben a délutáni programokat lemondták, illetve leállították a napi belépők árusítását is.

Az ügyvezető szerint a fürdő személyzete, különösen az úszómesterek, profizmussal és a szigorú protokollal kezelték a tragédiát, ahogy a gyorsan kiérkező mentősök, a rendőrök és az igazságügyi orvosszakértő is.

„Sajnálom, hogy nem tudtunk segíteni” – tette hozzá.

Kérdéseinket elküldtük a Vas vármegyei rendőrségnek is, ahonnan az a válasz érkezett, hogy:

„A Szentgotthárdi Rendőrőrs közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja a haláleset körülményeit.”


A cikk laptársunknál, a Nyugat.hu-n jelent meg.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Jelentem