Tizennégy helyszínre riasztották a tűzoltókat a viharos szél miatt Győr-Moson-Sopronban

Fakidőlés, széthasadt fák, és épületekben, tetőszerkezetekben keletkezett kár miatt is kérték a segítségüket.

A meteorológiai szolgálat hétfőn délután narancssárga, másodfokú riasztást adott ki Győr-Moson-Sopron megye területére. Az erős szél és széllökések miatt összesen tizennégy alkalommal kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak:

kilencszer fakidőléshez, széthasadt fákhoz vonultak, három alkalommal épületekben, tetőszerkezetekben keletkezett kár és kétszer magasban lógó tárgy eltávolításában kértek segítséget – közölte a katasztrófavédelem.

A hivatásos egységek mellett Nagycenk Község Önkéntes Tűzoltó Egyesülete is részt vett a viharkárok felszámolásában.

Egy közintézménynél kellett beavatkozni, délután negyed hatkor Mosonmagyaróváron, a Széchenyi István Egyetem Vár téren lévő „A” épületének tetején körülbelül harminc darab cserepet megbontott a szél. A tűzoltók eltávolították a veszélyes, meglazult cserepeket, a területet pedig körbe kordon szalagozták.

A viharos időjárás miatti tűzoltói beavatkozások alkalmával egy ember sérült meg, akinek az 1-es számú főút 157. kilométerénél az autójára dőlt egy fa. A mosonmagyaróvári hivatásos tűzoltók és a mentősök közös erővel, feszítő-vágóval szabadították ki a roncsok közül a sérültet, majd súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Az érintett útszakaszt egy órára teljes szélességében lezárták.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat 20 óra előtt visszavonta a korábbi, széllökésveszélye miatt kiadott narancssárga riasztást, a katasztrófavédelem azonban kéri, hogy indulás előtt mindenképpen tájékozódjunk az aktuális időjárásról és az utak állapotáról.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Katasztrófavédelmi hírek