Közélet rovat
XXI. századi szakképzés: Sopronban már van
3,655 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból fejlesztik a soproni szakképzést.
Célkeresztben a független újságírás – és mi van a vidékkel?
Hogyan próbálják ellehetetleníteni Magyarországon a sajtószabadságot? Most megnézheti, hogyan vélekedik erről a Nyugat.hu, vagy éppen a 444.hu főszerkesztője.
Augusztus óta nincs gáz Sopronban, a Petőfi tér 5. szám alatti társasházban
Jelenleg még az is bizonytalan, mikor lesz egyáltalán.
A magyarok jó része egy hétig sem lenne képes megélni, ha elveszítené a jövedelmét
Az MNB kutatása állapította meg ezt.
55 tonna szemetet gyűjtöttek az utak mellett a Magyar Közút munkatársai egyetlen nap alatt
Az utak melletti szemét begyűjtése évi 1-1,5 milliárd forintjába kerül a társaságnak és így az adófizetőknek is.
Nemsokára átadják a leghosszabb hazai alagutat
A Sopron melletti kétszer két sávos alagút, az M85-ös gyorsforgalmi út zárószakaszának része.
Mi köze van ‘56-nak az orosz-ukrán háborúhoz? - A kormánypárt szimpatizánsait kérdeztük október 23-án
Videónkban a „sokat látott szakértő” Deák Dániel már az első kérdésnél lefagyott.
Magyar Péter: „Most már nincs mit ellopni szinte az országban”
A Tisza Párt tüntetésén készült videónk, amiben Magyar Péter is interjút ad, valamint a párt szimpatizánsai és a vasi szervezet sajtósa is megszólal.
Kutatási megállapodást kötött egymással a Soproni Egyetem és a Pekingi Erdészeti Egyetem
A szakértelem és az erőforrások kombinálásával fenntarthatóbb erdőgazdálkodásra lesz lehetőség.
Hajszálnyival, de már vezet a Tisza a biztos választók között
De a teljes népességben továbbra is a Fidesz vezet. Igaz, már nem sokkal.
Még drágább lesz a parkolás Sopronban, még több helyen és még szombaton is
Az enyugat.hu információi szerint módosítja parkolási rendeletét a soproni önkormányzat.
Nemény András, aki sakkozni a nagyapjától tanult, és kiütötte a Fideszt Szombathelyen
Nemény András baloldaliként másodszor polgármester Szombathelyen, a csapata megnyert minden egyes egyéni körzetet. De ki is ő?
Izgalmas családi programokkal ünneplik a reformációt a soproni evangélikusok
Ételkóstoló, családi délelőtt, barkácsolás, teaház, makettbemutató, és persze ünnepi istentisztelet is lesz. November 1-jén pedig temetői áhítatok.
Jöhet az "Idős a volánnál" matrica az autókra
Számos változás körvonalazódik az új KRESZ-ben, többek között a védelmi sáv és a cipzár elv bevezetése.
Eszetlenül habzsoljuk a hitelt
Egyre hosszabb időre adósodnak el a magyar háztartások és egyre nagyobb arányban finanszírozzák hitelből lakásvásárlásaikat.
Pusztul a szőlő a soproni borvidéken
Egyre nagyobb gondot okoz az aranyszínű sárgaság nevű szőlőbetegség terjedése.
Menekülttábor, befogadótábor, gyűjtőtábor? Játék a szavakkal, amihez jól ért a Fidesz
A kormány hevesen tagadja, hogy menekülttábor épülne Vitnyéden, vagy bárhol az országban. És mi van, ha máshogy nevezik?
Több mint 250 település érintett az azbesztügyben
Egy közérdekű adatigénylésből derült ki, hová szállítottak zúzottkövet az osztrák bányákból. Interaktív térképen a települések.
A MUOSZ vitaindítója egy Médiaalap létrehozásához
"... elképesztő mértékű pénzpocsékolás ment végbe a média világában, miközben jelentős értéket képviselő szereplők folyamatosan a túlélésért küzdöttek vagy fel is adták a harcot."
Kétharmadot szerzett a Tisza párt, Csornán győzött a Fidesz
Gátszakadás történt a választásokon, 138, köztük négy Győr-Moson-Sopron megyei képviselője lesz a Tisza Pártnak.
Visszament „dolgozni”: ablakon át mászott be volt főnökéhez, másfél millióval távozott
Nem felmondási papírokért ugrott vissza: a vád szerint egy csornai házból vitte el a pénzt, majd rokonhoz parkolta le a maradékot.
"Amikor egyedül voltam és már majdnem feladtam, körbevett egy pillangóhadsereg és tudtam, hogy ez Édesanyám és mentem tovább."
A vasi származású színész "Kortárs Magyar Trilógiája" (Telik, Lassan, Tovább) minket is meghív a saját univerzumába, bizonyítva, hogy a nulláról, puszta hittel és kitartással is lehet maradandót alkotni.
“Ha a könyvemben kicsit sikerül kiegyenlíteni az aszimmetrikus Budapest kontra Vidék viszonyt, már megérte!”
Fábián Tamás a Telex egyik meghatározó újságírója és riportere Bravúros mutatványok, amiket senki se látott címmel írta meg első könyvét – de azért beszélgettünk vele a híres Orbán riportról, a munkájáról és az életéről is.
Mosonmagyaróvár plakátjain nem lehet háborúval riogatni
A polgármester a Facebookon azt üzente, hogy inkább megtartaná a nyugodt közhangulatot.
Úgy tűnik, megint Barcza Attila lesz a Fidesz képviselőjelöltje Sopronban
"Dr. Barcza Attila az Ön országgyűlési képviselőjelöltje" - áll egy 2026-os kártyanaptáron. Önnek is déjà vu érzése van?
A modern visszaváltás bűze
A Re-pont automaták körül egyre több helyen áldatlan állapotokkal találkozhatunk. Tényleg térdig szemétben gázolva teszünk azért, hogy újra hasznosítással jobbá és élhetőbbé tegyük a Földet?
