Közélet rovat
Alpolgármestert tartóztattak le korrupciós gyanú miatt
Kedden őrizetbe vették, csütörtökön letartóztatták Czeglédy Gergőt, a III. kerület MSZP-s alpolgármesterét.
Direkt36: Gyanús körülmények között bukott el milliárdokat egy állami cég Matolcsy unokatestvérének bankjánál
A cég 2018-ban a rábízott adófizetői pénzek egy jelentős részét bankbetétként helyezte el a Növekedési Hitel Bankban, amit aztán felszámoltak.
Győrben is újraszámolják a szavazatokat
Elfogadta a Területi Választási Bizottság Dézsi Csaba András jogorvoslati kérelmét.
Győr polgármestere is a szavazatok újraszámlálását kérte
Szerinte érvényes szavazatokat is érvénytelenné nyilváníthattak.
Kicserélték a tiltó táblát a szentmargitbányai határátkelőnél
Bár eddig sem volt jellemző, hogy megállították a kocsikat, ezután már nem kell fedősztori az áthajtáshoz.
Karácsony kezdeményezi a főpolgármester-választás megismétlését
Bármi is lesz az újraszámlálás eredménye, Karácsony mindenképpen a választás egész Budapesten való megismétlését fogja kezdeményezni.
Magyar Péter pártja több nagyvárosban is legyőzte a Fideszt
Az EP-listákat érdemes megnézni területi bontásban is.
2
Húsz kilométer hosszan vizsgálta az E.ON Sopron környékén a hálózatot, de nincs meg a hiba
Ritkultak, de nem szűntek meg a pillanatnyi áramkimaradások a Sopron környéki településeken.
Titkos szavazáson döntött az Országgyűlés: nem indítanak megfosztási eljárást Sulyok Tamás köztársasági elnök ellen
Az államfő tisztségétől történő megfosztására irányuló ellenzéki kezdeményezést tárgyalta hétfőn az Országgyűlés, amely kétharmados titkos szavazáson úgy döntött, nem indítja el az eljárást.
Orbán szerint Magyar Péter pártja bonyolította az életüket
A miniszterelnök a részvétel alapján úgy látja, hogy virul a demokrácia az országban.
Minden választókerületet megnyert a Fidesz Sopronban, de lesznek meglepetések a testületben
Farkas Ciprián marad a polgármester, de lesznek új képviselők a testületben. A kompenzációs listáról bejutó öt ellenzéki közül négyen újak, és a Fidesz-frakcióban is van változás.
Farkas Ciprián nagyon vezet Sopronban (frissítve)
46 százalékos feldogozottságnál sem változott érdemben a helyzet.
Ausztriában a szélsőjobb FPÖ futott be elsőnek
Drámai átalakulás körvonalazódik az osztrák belpolitikában.
Szentkirályi Alexandra: "örülök, hogy a kampányom sikeres volt"
Megszólalt a Fidesz ex-főpolgármesterjelöltje.
A Medián szerint akár 13 képviselője is lehet a Fidesznek az EP-ben
Közzétette a választások előtti utolsó kutatását a cég.
„Rettentő kitartóak vagyunk, mint egy erdei kopó” - Győrben járt Magyar Péter
Lapunk is volt a megyeszékhelyen.
Soha még nem volt ekkora a hitelkártya-tartozás
Egy-egy kártyaadós átlagosan 142 ezer forinttal tartozik a bankjának, a teljes tartozás tizenkét éves csúcson van.
Több mint 250 település érintett az azbesztügyben
Egy közérdekű adatigénylésből derült ki, hová szállítottak zúzottkövet az osztrák bányákból. Interaktív térképen a települések.
A MUOSZ vitaindítója egy Médiaalap létrehozásához
"... elképesztő mértékű pénzpocsékolás ment végbe a média világában, miközben jelentős értéket képviselő szereplők folyamatosan a túlélésért küzdöttek vagy fel is adták a harcot."
Kétharmadot szerzett a Tisza párt, Csornán győzött a Fidesz
Gátszakadás történt a választásokon, 138, köztük négy Győr-Moson-Sopron megyei képviselője lesz a Tisza Pártnak.
Visszament „dolgozni”: ablakon át mászott be volt főnökéhez, másfél millióval távozott
Nem felmondási papírokért ugrott vissza: a vád szerint egy csornai házból vitte el a pénzt, majd rokonhoz parkolta le a maradékot.
"Amikor egyedül voltam és már majdnem feladtam, körbevett egy pillangóhadsereg és tudtam, hogy ez Édesanyám és mentem tovább."
A vasi származású színész "Kortárs Magyar Trilógiája" (Telik, Lassan, Tovább) minket is meghív a saját univerzumába, bizonyítva, hogy a nulláról, puszta hittel és kitartással is lehet maradandót alkotni.
“Ha a könyvemben kicsit sikerül kiegyenlíteni az aszimmetrikus Budapest kontra Vidék viszonyt, már megérte!”
Fábián Tamás a Telex egyik meghatározó újságírója és riportere Bravúros mutatványok, amiket senki se látott címmel írta meg első könyvét – de azért beszélgettünk vele a híres Orbán riportról, a munkájáról és az életéről is.
Mosonmagyaróvár plakátjain nem lehet háborúval riogatni
A polgármester a Facebookon azt üzente, hogy inkább megtartaná a nyugodt közhangulatot.
Úgy tűnik, megint Barcza Attila lesz a Fidesz képviselőjelöltje Sopronban
"Dr. Barcza Attila az Ön országgyűlési képviselőjelöltje" - áll egy 2026-os kártyanaptáron. Önnek is déjà vu érzése van?
A modern visszaváltás bűze
A Re-pont automaták körül egyre több helyen áldatlan állapotokkal találkozhatunk. Tényleg térdig szemétben gázolva teszünk azért, hogy újra hasznosítással jobbá és élhetőbbé tegyük a Földet?
