Kormányinfó: karácsonyra megengedőbb különszabályok jöhetnek Úgy tűnik, a britek először az amerikaiaknak és maguknak biztosítanak Pfizer-vakcinát.
Osztrák-magyar egészségügyi együttműködési projekt indult "HEAL NOW" néven indult határon átívelő egészségügyi együttműködési projekt Ausztria és Magyarország között, melyben Sopron is érintett.
1 LEMOND soproni díszpolgári címéről Szájer József Szájer József levélben hozta a városvezetés tudomására, hogy lemond soproni díszpolgári címéről, melyet tudomásul vettek.
Az ellenzék Szájer díszpolgári címének visszavonására kéri Sopron polgármesterét Miután önként nem mondott le a címről, vegye el tőle a város - mondják a soproni ellenzékiek.
1 Ez már Sopronnak is sokk Szájer Józsefről ma kiderült, amit sokan már úgyis sejtettek. De ez mától nem is az ő drámája, hanem a pártjáé, akik a másságnak esküdt ellenségei.
Szájer József részt vett a brüsszeli szexpartin A soproni származású EP-képviselő vasárnap adta be felmondását, akkor még egészen más okokra hivatkozva.
Így változik a buszmenetrend a Soproni járásban December 13-án nem csak a vasúton, de a buszközlekedésben is menetrendváltás lesz. A Soproni járásban is módosul több járat menetrendje.
A SOSZI az intézmény munkatársainak járványügyi munkájáról adott ki közleményt A tegnap napvilágot látott, a Balfi utcai Idősek Otthonában történt Covid-19 fertőzésekkel kapcsolatban ma közlemény jelent meg.
Lemondott EP mandátumáról Szájer József A soproni származású fideszes politikus, volt országgyűlési képviselő távlatosabb szellemi tevékenységet végez a jövőben.
Elkészült az 87-es út új nyomvonala Kőszeg és Rőtfalva között A térségben közlekedők a mai naptól már a magyar és osztrák oldalon újonnan, új határmetszési ponttal kiépült út végleges nyomvonalát használhatják.
1 Egészen februárig marad a határellenőrzés Magyarország Kormánya újra meghosszabbította az ideiglenes határellenőrzést, ezúttal február 1-jéig.
Megszavazta a Brenner-jelentést az Európa Tanács Az akadémiai szabadságról és az egyetemi autonómiáról a soproni politikus, Brenner Koloman írt átfogó, 47 tagállamot érintő jelentést.
Állítólag lendületesen halad a parkolóház építése A kormánypárti sajtó munkatársainak tartottak sajtóbejárást az Árpád utcai parkolóház építésének helyszínén kedden.
Konténerben is tesztelnek Burgenlandban Bárki számára hozzáférhető Covid-19 antigén-tesztelési lehetőség nyílt Burgenlandban, Kismartonban és Felsőpulyán.
Győr-Moson-Sopron megyében jelenleg 9824 aktív fertőzöttről tudnak Az operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján árulta el Müller Cecília.
Elfogtak több embercsempészt Locsmánd mellett egy erdős területről szállítottak volna el illegális bevándorlókat, de a katonák és a rendőrök ezt megakadályozták.
Sosem érkezett még ilyen későn vonat Sopronba Új éjszakai járat indul Bécsújhely és Sopron között, emellett Ebenfurt és Bécs felé hétvégén is órás ütemes menetrend lép életbe.
Müller Cecíliának nincs meg a praxisengedélye, főorvos sem lehetne Az országos tisztifőorvos nem tesz eleget a folyamatos továbbképzés követelményének.
Kormányinfó: szigorítanának az ingázáson? Gulyás Gergely, miniszterelnökséget vezető miniszter szerint aggasztó, hogy az osztrák határ mentén rendkívül rosszak a fertőzöttségi adatok.
Galambos Tamás: A siker kulcsa a távlatos gondolkodás, az alapos tervezés és egy jó társ Szombathely egyik legismertebb nagyvállalkozójával átbeszéltük a nagyra nőtt cégcsoport történetét, és megtudtuk azt is, melyik film ihlette a vépi mexikói éttermet.
Nagy az átalakulás az FC Sopronnál Kis túlzással szinte új csapattal vágnak neki a következő szezonnak a soproniak.
Újra kellett éleszteni egy 7 éves magyar kislányt egy osztrák strandon A szülők észre sem vették, hogy baj van.
Súlyos baleset történt az M85-ösön szombaton, éjszakába nyúlóan helyszíneltek Teljes szélességében le kellett zárni a gyorsforgalmit.
Ki lehet Sopron legjobb burkolója és kőművese? Az egész országban keresik a kiemelkedő munkát végző szakembereket, hogy ne a csak a kontármunka legyen hír...
Bankkártyával külföldön: nem mindegy hogyan fizetünk Tudja mi az a DCC? Egy funkció, ami tízezereket húzhat ki a bukszánkból.
Hamarosan megszűnik a terelés az M7-es autópályán, befejezik a felújításokat Az új, harmadik sávokra és az intelligens leállósávokra legalább két évet várnunk kell.
Magyarország legeredményesebb pálinkafőzdéje a hegykői 1 Csepp Pálinka A legjobb pálinka 2025-ben egy szabolcsi almapálinka lett.
Kiütötte a férfit a marihuánás muffin A különös sütemény hatása: kábítószer birtoklásának vétsége miatti büntetőeljárás.