Hírek rovat
Donald Trump tévedett, és a történelem előtt fog felelni
Ezt Trump volt alelnöke, Mike Pence jelentette ki szombaton.
Elsüllyedt egy magyar hajó a Dunán
A teherhajó a folyó németországi szakaszán, egy zsilipmedencében feneklett meg.
Kiosztották az Arany Málna-díjakat
Tom Hanks megkapta a legrosszabb férfi mellékszereplő díját az Elvis-ért.
A belga kormány betiltja a TikTokot
Kiberbiztonsági okokra hivatkozva fél évig tilos lesz a kínai alkalmazás használata a brüsszeli székhelyű uniós intézményeknél is.
Narancshéjból készült ruha is látható a fővárosi tárlaton
A kiállítás azt mutatja be, hogyan használhatók a divat- és textiliparban a bioanyagok.
Marasztaló kampányt indít a Megoldás Mozgalom
A párt szerint az elmúlt évtizedben egymillióan hagyták el Magyarországot.
Megszüntetné a Messengert a Facebook
Az üzenetküldés visszakerülhet a központi Facebook-alkalmazásba.
Erős földrengés rázta meg Olaszországot csütörtök délután
Egyelőre nincs hír károkról vagy sérültekről.
Éjszaka volt baleset az M85-ös autóúton
Szalagkorlátnak hajtott egy személyautó a 31-es kilométernél.
Nyolc megyében nő az influenzás fertőzések száma
Győr-Moson-Sopron megyében egyelőre fellélegezhetünk.
Több mint 250 település érintett az azbesztügyben
Egy közérdekű adatigénylésből derült ki, hová szállítottak zúzottkövet az osztrák bányákból. Interaktív térképen a települések.
A MUOSZ vitaindítója egy Médiaalap létrehozásához
"... elképesztő mértékű pénzpocsékolás ment végbe a média világában, miközben jelentős értéket képviselő szereplők folyamatosan a túlélésért küzdöttek vagy fel is adták a harcot."
Kétharmadot szerzett a Tisza párt, Csornán győzött a Fidesz
Gátszakadás történt a választásokon, 138, köztük négy Győr-Moson-Sopron megyei képviselője lesz a Tisza Pártnak.
Visszament „dolgozni”: ablakon át mászott be volt főnökéhez, másfél millióval távozott
Nem felmondási papírokért ugrott vissza: a vád szerint egy csornai házból vitte el a pénzt, majd rokonhoz parkolta le a maradékot.
"Amikor egyedül voltam és már majdnem feladtam, körbevett egy pillangóhadsereg és tudtam, hogy ez Édesanyám és mentem tovább."
A vasi származású színész "Kortárs Magyar Trilógiája" (Telik, Lassan, Tovább) minket is meghív a saját univerzumába, bizonyítva, hogy a nulláról, puszta hittel és kitartással is lehet maradandót alkotni.
“Ha a könyvemben kicsit sikerül kiegyenlíteni az aszimmetrikus Budapest kontra Vidék viszonyt, már megérte!”
Fábián Tamás a Telex egyik meghatározó újságírója és riportere Bravúros mutatványok, amiket senki se látott címmel írta meg első könyvét – de azért beszélgettünk vele a híres Orbán riportról, a munkájáról és az életéről is.
Mosonmagyaróvár plakátjain nem lehet háborúval riogatni
A polgármester a Facebookon azt üzente, hogy inkább megtartaná a nyugodt közhangulatot.
Úgy tűnik, megint Barcza Attila lesz a Fidesz képviselőjelöltje Sopronban
"Dr. Barcza Attila az Ön országgyűlési képviselőjelöltje" - áll egy 2026-os kártyanaptáron. Önnek is déjà vu érzése van?
A modern visszaváltás bűze
A Re-pont automaták körül egyre több helyen áldatlan állapotokkal találkozhatunk. Tényleg térdig szemétben gázolva teszünk azért, hogy újra hasznosítással jobbá és élhetőbbé tegyük a Földet?




