Hírek rovat
Autósok, bukhatjátok a forgalmit, ha nem figyeltek
Aki nem kér időpontot a lejárt műszaki vizsgája miatt, júliustól elbúcsúzhat a forgalmitól.
Készüljön a hőségre, meg egy kis zivatarra
Szombaton a sok napsütés mellett erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés és kevés fátyolfelhő is lesz felettünk.
Július elsejétől nem vásárolhat SZÉP-kártyával
Az árstopokat meghosszabbította a kormány, de ezt a kedvezményt eddig nem.
Júliusban üzemanyaghiány jöhet
Az első aratások megkezdődésével júliusban-augusztusban tetőzhet a hiány.
Harminchárom menekültet zsúfolt egyetlen furgonba
A jármű magyar rendszámú volt, a sofőr román, az utasok szírek, csak ezt igazolni nem tudták.
Megint megzuhant a forint
Az Equilor technikai elemzése szerint nem lehet kizárni újabb rekordszint beállítását sem.
Nem lesz oltási kötelezettség Ausztriában
Egy csütörtöki sajtótájékoztatón jelentette be Johannes Rauch egészségügyi miniszter, hogy végleg lekerült a napirendről a kötelező koronavírus elleni védőoltás kérdése.
Kihirdették a földgázellátási válsághelyzet második, riasztási fokozatát Németországban
Az Oroszországból érkező szállítások jelentős csökkenése miatt.
Elindultak a felmondások a Tungsramnál
A Tungsram áprilisban jelentette be, hogy 1600 munkavállalóját, dolgozóinak több mint felét elküldi az év végéig.
Elfogytak a rendszámtáblák
Több okmányirodában nincs rendszámtábla, az autók honosítása komoly nehézségbe ütközhet.
Egy híján negyven fenyőfát loptak egy éjszaka alatt
A karácsonyra előkészített fákat Ausztriában értékesítették.
Egy kis nosztalgia: szemelvények a soproni AFIT történetéből
A vetített képes beszámoló keretében több olyan kisfilm és fénykép is látható lesz, amiket eddig nem mutattak be.
Több megyére is figyelmeztetést adtak ki hőség és zivatarok miatt
Viharos széllökésre és jégesőre is számítani kell.
Több mint 250 település érintett az azbesztügyben
Egy közérdekű adatigénylésből derült ki, hová szállítottak zúzottkövet az osztrák bányákból. Interaktív térképen a települések.
A MUOSZ vitaindítója egy Médiaalap létrehozásához
"... elképesztő mértékű pénzpocsékolás ment végbe a média világában, miközben jelentős értéket képviselő szereplők folyamatosan a túlélésért küzdöttek vagy fel is adták a harcot."
Kétharmadot szerzett a Tisza párt, Csornán győzött a Fidesz
Gátszakadás történt a választásokon, 138, köztük négy Győr-Moson-Sopron megyei képviselője lesz a Tisza Pártnak.
Visszament „dolgozni”: ablakon át mászott be volt főnökéhez, másfél millióval távozott
Nem felmondási papírokért ugrott vissza: a vád szerint egy csornai házból vitte el a pénzt, majd rokonhoz parkolta le a maradékot.
"Amikor egyedül voltam és már majdnem feladtam, körbevett egy pillangóhadsereg és tudtam, hogy ez Édesanyám és mentem tovább."
A vasi származású színész "Kortárs Magyar Trilógiája" (Telik, Lassan, Tovább) minket is meghív a saját univerzumába, bizonyítva, hogy a nulláról, puszta hittel és kitartással is lehet maradandót alkotni.
“Ha a könyvemben kicsit sikerül kiegyenlíteni az aszimmetrikus Budapest kontra Vidék viszonyt, már megérte!”
Fábián Tamás a Telex egyik meghatározó újságírója és riportere Bravúros mutatványok, amiket senki se látott címmel írta meg első könyvét – de azért beszélgettünk vele a híres Orbán riportról, a munkájáról és az életéről is.
Mosonmagyaróvár plakátjain nem lehet háborúval riogatni
A polgármester a Facebookon azt üzente, hogy inkább megtartaná a nyugodt közhangulatot.
Úgy tűnik, megint Barcza Attila lesz a Fidesz képviselőjelöltje Sopronban
"Dr. Barcza Attila az Ön országgyűlési képviselőjelöltje" - áll egy 2026-os kártyanaptáron. Önnek is déjà vu érzése van?
A modern visszaváltás bűze
A Re-pont automaták körül egyre több helyen áldatlan állapotokkal találkozhatunk. Tényleg térdig szemétben gázolva teszünk azért, hogy újra hasznosítással jobbá és élhetőbbé tegyük a Földet?




